2015. március 31., kedd

Albérlet

A közelmúltban egy kétszobás kislakást kellett "kipofozni", azaz kiadásra alkalmassá tenni, költséghatékonyan.
Óbudán a '70-es '80-as években több, kisebb-nagyobb panel lakótelep épült. Néhol praktikus, -még a mai igényeket is jól kiszolgáló- kényelmes, életterek születtek, néhol pedig szinte a használhatatlanságig szűkített félszobák. Megjegyzem, sajnos az esztelen négyzetméter spórolásnak ma sincs vége, gyakran találkozom vele újépítésű lakóparkokban is. De erről majd egy másik bejegyzésben...

A mi esetünkben az előnyök: világos, napfényes helyiségek, praktikus térszervezés, teljesértékű szobaméretek.






A szobákban és a közlekedőben igencsak megkopott, helyenként sérült volt a mozaikparketta. Felújítása mellett felmerült a laminált padlóra történő cseréje is, közel azonos költségen. Két igen fontos érv döntötte el a kérdést: 
1. A felújítás kevesebb környezet terheléssel jár. (csekély mennyiségű hulladék keletkezik, a mai parkettalakkok már vizes bázisúak, ezért környezetbarátnak mondhatók, nincs  szállításból adódó környezet szennyezés, stb.)
2. Míg a laminált padló megvásárlása egy külföldi vállalat hasznát gyarapítja, addig a felújítás, egy magyar szakember megélhetéséhez járul hozzá, aki személyes garanciát vállal a munkájára.
(3. a fa, mégiscsak fa, és nem műanyag :) )





A konyhabútor még az eredeti, házgyári darab volt, jócskán eljárt felette az idő, így a felújítása szóba sem jöhetett. Cseréje lehetőséget kínált egy, az eredeti állapothoz képest szerencsésebb megoldás kialakítására. A korábbi L alakú elrendezésben, közvetlenül az ablak mellett a sarokban volt a tűzhely, melyet  U alakra való átrendezéssel jóval kényelmesebb használni. 



Mivel fehér konyhabútort választottunk, -ami a legkedvezőbb árkategória az IKEA-ban- egy kis asztalos munkával szépen belesimul az egyébként szabadonálló gáztűzhely az összképbe. (ő sem egy mai darab, de jól tartja magát a kicsike :) ) A legtöbb panelben problémát szokott okozni a konyhai páraelszívás megoldása/megoldatlansága. Ennek az az oka, hogy a közös szellőző strangba tilos a bekötése,  szabadba való kivezetésre pedig nincs lehetőség. Az aktív szénszűrős páraelszívó kínál erre tökéletesen hatékony megoldást.










Másik sarkallatos pontja minden lakásnak a fürdőszoba. Ha, -ahogyan a mi esetünkben is- igazán apró helyiségről van szó, érdemes kerülni a mintákat, a nyugodtabb összhatás érdekében. Ha mégis egymást kiegészítő színpárokat vagy mintákat szeretnénk látni, az a kiegészítőkön (törölközők, fürdőszobaszőnyeg, zuhanyfüggöny stb.) épp oly mutatós, sőt néhány év múlva lecserélésükkel könnyen felfrissíthető a helyiség hangulata.







A hálószobában a legszükségesebb bútorozásra szorítkoztunk, ugyanakkor néhány kiegészítővel igyekeztünk barátságos, otthonos miliőt teremteni.  ÉÉÉS IGEN!!! Az ágyvég egy örömteli "csináld magad" munka,  rétegeltlemez, habszivacs és szürke lenvászon felhasználásával készült.





Külföldön, ahol már bevett gyakorlata van a home staging-nek,(lakás eladásra vagy bérbeadásra történő felkészítése) kimutatott tény, hogy ezzel a módszerrel az átfutási idejő felére rövidíthető.


Lakberendezés: Mihály Léna
Fotók: Saját