2016. december 1., csütörtök

Amerikai konyhás nappali, vagy mégsem?





Nem tudom ki hogy van vele, nekem nem jött be az amerikai konyhás nappali. 
Elég gyakran főzök (heti  3-4 alakalom a minimum) ráadásul legtöbbször vacsorát, mivel akkor van együtt a család, ezért késő délután van nagyüzem a konyhában. Épp akkor, amikor a fiúk és Karesz hazaérnek, és munka után egy kis ejtőzésre vágynának. Helyette a nappalit belengi az ételszag a páraelszívó ellenére, ami még zajossá is teszi. 

Szóval nem éppen a nyugi érződik.
Elérkezettnek láttam ezért ismét egy újra tervezést. Aztán az élet többször is közbeszólt, így jól elhúzódott és részletkre bontva haladt a megvalósítás.

Az új térszervezés lényege természetesen az volt, hogy a konyha külön helyiségbe kerüljön. Mellékhatása is lett a dolognak: kicsit több felsőszekrény és összefüggő munkafelület. Az étkező is bekerült a konyhába, így az étkezőasztal is  plusz előkészítő felületként szolgálhat.

Ráadásként ezzel az áttervezéssel a nappali egy dolgozó résszel is bővült. 





Dolgozó rész a nappaliban




Előszoba













2016. november 28., hétfő

AJÁNDÉK CSOMAGOLÁS


Kisebb méretű ajándékok becsomagolására találtam egy szuper ötelet.
Jó kézügyességű, varrógéppel rendelkezők szeretni, takarítómániások utálni fogják.






innen: http://apairandasparediy.com/2016/11/creative-wrapping-idea-diy-stitched-up-gift-wrap.html

2016. november 14., hétfő

2017 ENTERIŐR TREND 2.

Terrakotta




Az előző években uralkodó szürke, ezer féle hűvös árnyalatát párosítottuk letisztultságot és szellős érzetet adó fehérrel, vagy zöldekkel (azoknak is a kékes áranyalatai voltak nyerők) Sokan vádolták is a skandináv stílust ridegséggel, hiszen sajátossága az egyszerűség, a világos, semleges színek, természetes natúr bútorok, organikus formák. Ennek ellenpontjaként a trend alkotók úgy gondolták 2017-ben eljött az ideje a barátságos, melegséget árasztó terrakottának.
Nem csupán padló és falburkolatokként hanem kiegészítőkön, textíliákon és  falszínként is hódítani fog a szakértők szerint.


forrás: http://www.dagnyfargestudio.no/aretsfarge2017/
forrás:http://www.culturesouthwest.org.uk/interior-design/a-look-into-interior-design-trends-2017/










forrás:http://www.dagnyfargestudio.no/aretsfarge2017






forrás:http://www.thedesignsheppard.com/interior-accessories/beautiful-creations-hend-krichen#sthash.myryZMoG.dpbs






forrás:http://handandeyestudio.co.uk/products/terracotta-large/
forrás:http://www.italianbark.com/2016-colour-interior-trends/

MentésMentés
MentésMentés

MentésMentés
forrás:https://todobarro.com/suelos-barro/girasol





Néhány ötlet, hogy a terrakotta színt mivel érdemes társítani, ami igazán kiemeli a karakterét:


MentésMentés
forrás:https://www.sherwin-williams.com/homeowners/color/find-and-explore-colors/paint-colors-by-collection/color-
forecast/2017/holistic


forrás:https://www.sherwin-williams.com/homeowners/color/find-and-explore-colors/paint-colors-by-collection/color-forecast/2017/holistic
MentésMentés

2016. november 10., csütörtök

2017 ENTERIŐR TREND 1.




A 2016-ban menő skandináv stílus fejvég nélküli vagy puritán fa ágyvégeit jövőre felváltják a luxusszálloda hálószobáira emlékeztető kárpitozott támlák. A fényűzést fokozhatjuk az anyag választással, például bársonnyal vagy plüssel és drámai színekkel.




forrás:http://www.we-are-scout.com/2016/03/scouted-incy-interiors-lush-velvet-furniture-kids-adults.html









Jó kézügyességűek akár maguk is elkészíthetik az egyszerűbb változatokat, ám a gombbehúzásos  darabokat szerintem jobb profi szakemberre bízni, mivel csak akkor igazán szép ha tökéletesen precíz a kivitelezése.








forrás:http://www.thriftydecorchick.com/2013/07/diy-tufted-headboard-tutorial.html



Aki  nem érez magában megfelelő készséget a DIY munkára, de hasonlóan költségkímélő megoldást szeretne, annak az aukciós oldalakat ajánlom. Ez esetben arra érdemes odafigyelni, hogy a felújítás során kerüljön bele az eredeti stílusától eltérő, valami kicsit nem oda illő kreatív plusz, ami izgalmassá teszi az adott darabot. (pl. szokatlanabb szín, vagy modern minta)


forrás:https://hu.pinterest.com/pin/138767232246896723/






Falra applikálható burkolatot itthon a Kerma (link) készít különböző méretű bőrrel kárpitozott panelekből, (egyedi méretek legyártását is vállalják) változatos színekben.


forrás:https://hu.pinterest.com/pin/507358714253902554/

2016. november 4., péntek

ORIGAMI MINDEN MENNYISÉGBEN




A geometrikus minta a maga kimeríthetetlen változatosságával megunhatatlan örök divat. 
Most épp origamira emlékeztető változata nagy kedvenc, a lámpátó kezdve a karácsonyfa díszen, lerakóasztalon és kaspón át a falburkolatig. 




forrás:http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/20324536/





forrás:https://www.etsy.com/listing/463141018/geometric-low-poly-planter-cacti-and?ref=related-4







forrás:https://www.etsy.com/listing/180084807/frauklarer-icosahedron-planter-medium?ga_order=most_relevant&ga_search_type=all&ga_view_type=gallery&ga_search_query=planter%20geometric&ref=sr_gallery_43










forrás:https://www.etsy.com/listing/465989794/parrot-diy-colour-paperlamp?ga_order=most_relevant&ga_search_type=all&ga_view_type=gallery&ga_search_query=origami%20lamp&ref=sr_gallery_47




forráás: https://www.etsy.com/listing/226911802/geometric-terrarium-a-icosidodecahedron?ga_order=most_relevant&ga_search_type=all&ga_view_type=gallery&ga_search_query=candle%20geometric&ref=sr_gallery_15




forrás:https://www.etsy.com/listing/210702636/faceted-handmade-candle-geometric-candle?ga_order=most_relevant&ga_search_type=all&ga_view_type=gallery&ga_search_query=candle%20geometric&ref=sr_gallery_1



forrás: https://www.etsy.com/listing/250245821/geometric-pillow-abstract-art-pillow-gem?ga_order=most_relevant&ga_search_type=all&ga_view_type=gallery&ga_search_query=geometric%20pillow&ref=sr_gallery_41


forrás:http://www.urbanoutfitters.com/urban/catalog/productdetail.jsp?id=34900373&category=A_NEWARRIVALS&cm_mmc=Social-_-PIN-_-482015-_-geosidetable&crlt.pid=camp.Con49rINntB6




forrás:https://www.etsy.com/listing/484234607/large-origami-floor-lamp-spheroid-xl?ga_order=most_relevant&ga_search_type=all&ga_view_type=gallery&ga_search_query=origami%20lamp&ref=sr_gallery_46



forrás:http://www.anrodiszlec.hu/articles.php/tag_id/73+140

2016. október 24., hétfő

KÉT HÉT, MÁSODIK ÉRDEKLŐDŐ

Az ingatlanpiaci elemzők szerint szeptember hónapban átlagosan 122 nap alatt lehetett eladni egy tégla építésű lakást Budapesten kívül, azaz több mint 3 és fél hónap alatt.

A meghirdetéstől az eladásig terjedő időre, az eladók biztosan nem a legnyugodtabb időszakként fognak visszaemlékezni. Hiszen, naponta akár 8-10 ingatlanos is felajánlja szaktudását a legváltozatosabb időpontokban, és az érdeklődők gyakorlatilag megtöltik a határidőnaplónkat és az addig békés otthonunkat, ki-ki a habitusa szerint mustrálva végig minden szegletét. Ha a macerát minimalizálni akarjuk, akkor erre a legmegfelelőbb eszköz a home staging.

Pár hete Dunakeszin készítettünk fel egy 49 m2-es lakást. Ennek részei voltak: konzultáció az eladásról, enteriőr styling, fotózás, hirdetési szöveg javaslat és az eladási ár kialakításának segítése.
Az eredmény: A második érdeklődő már vitte is!


























2016. április 6., szerda

HOGYAN LEHETNE MÉG JOBB?



Itt ez a pofás kis étkező-konyha, üde színekkel, szellős, világos berendezéssel. Akár jó is lehetne... de nem az. 



El tudtok képzelni itt egy egyszerű tésztafőzést? Vízvétel után pár méter gyaloglás, és amikor kész, vissza ugyan ez a pár méter a leöblítéshez. Ugye nem a legkényelmesebb elrendezés?

Praktikus átrendezés : A szemben lévő oldalra az egyik sarokba lehetne átrakni a hűtőt, a másik oldalon kényelmesen elférne a tűzhely és még bőven maradna hely, hogy a sütőt is kényelmes pultmagasságba lehessen elhelyezni. Ahol csak lehet érdemes a mosogatót és a tűzhelyet egy oldalon tartani és közöttük 90 cm munkafelületet szabadon hagyni.

2016. március 10., csütörtök

V. VI. VII. VIII. KERÜLETIEK FIGYELEM!!!!

Tatiana Szyszkina megmutatta, hogyan lehet (akár kevesebb mint 25 m2-es) galériázott otthonod elképesztően pazar. 

Hozzávalók: 


  • Merész szín választás (ne higgy a szabályokban, éljenek a kis terek mély tónusokkal)
  • Felejtsd el a megszokott lakkozott fa lépcsőt (akármit csinálhatsz, előbb-utóbb úgyis recsegni, nyikorogni fog) válassz inkább fém szerkezetet, mely lépcső, korlát és térelválasztó is egyben!
  • Egyensúlyozd ki az egyszerű volnalvezetést az épület korához illő cizellált részlettel (csak fűszerező adagban!!!)