2018. szeptember 5., szerda

Fürdőszoba munkaközi fotók




Végéhez közeledünk egy kis lakás felújításával, amely egy teljes agyrém alaprajzzal rendelkezett. Bejárata a konyhába nyílt, ezen keresztül volt megközelíthető az összes többi helyiség. Ami igazán döbbenetes volt: a fürdőszobába kizárólag a wc-n keresztül lehetett bejutni. (később mutatom a régi és új alaprajzot)

Most a fürdőszoba munkaközi fotóit láthatjátok, hátra van még a mosdópult, ami egyedi terv szerit készül és egy kör alakú tükör, hátulsó oldalán világítással.


Innen indultunk:




Jelenleg pedig itt tartunk:








A mosdópult fölé kör alakú tükröt terveztem, a méretezését így próbálgattam:







Az eredmény pedig ez lett:








2018. március 1., csütörtök

Ananda Thai Masszázs Szalon, Sugár Üzletközpont


Nagyon büszke vagyok rá, hogy az Ananda Thai Masszázs Szalon tulajdonosai felkértek  második üzletük tervezésére is. Az elsőről (itt) írtam.

Már 2015-ben az első szalon  koncepciójának kidolgozása során is, a funkcióból következően fő szempont az volt, hogy a belső tér elegáns legyen, ugyanakkor bensőséges hangulatot, nyugalmat árasszon. Ez, az azóta folyamatosan facebook oldalukon keresztül érkező visszajelzések szerint, (itt) a lehető legjobban sikerült is.

Az új szalon egy plázában nyílt ugyan, mégis ugyanaz maradt a vizió lényege. 
Általában a bevásárlóközpontokban lévő más masszázs szolgáltatást nyújtó helyeken csak függönyökkel választják el egymástól a fülkéket, sőt a lábmasszázs fotelek egymás mellett szeparálás nélkül sorakoznak, olykor még vizuálisan sincsenek elzárva sem egymástól, sem az üvegportáltól, így a vendégek folyamatosan ki vannak téve a pláza forgatagából érkező külső ingereknek. 

Az Anandában erről szó sem lehetett. Itt a vendégek lehető legteljesebb pihenése, ellazulása érdekében született meg a tér legapróbb részlete is. 
Már a fogadótérben különös figyelmet fordítottunk a világításra, meleg, lágy fényeket alkalmaztunk. A Marburg Estelle kétféle tapétáját és a hangulat lámpákat egymáshoz úgy komponáltuk, hogy kiemeljük a tapéta ezüstös-bronz csillogását.  A sötét tónusok mélysége mellett a Dulux réznarancs színe pedig szinte ragyog. A látványt halk zene és kecses formájú aromalámpából szálló illat egészíti ki, ezek együtt teremtik meg a tökéletes atmoszférát.



Fogadó tér recepcióval

Az Ananda különlegességét fokozza, hogy a Thaiföldről érkezett masszőrök, nem csupán professzionális masszázs tudásukat hozták magukkal, hanem annak autentikus szellemiségét is, szertartásaikat  gyakorolják nap mint nap. Ehhez készült a buddhista előírásoknak megfelelő oltár.









Öt masszázsszobát alakítottunk ki, kettőt ággyal, az olajos, hármat pedig matraccal, a tradicionális masszázshoz. 









Hogy még teljesebb legyen az élmény, a masszázs előtt szaunát is igénybe vehetnek a vendégek, utána természetesen a mosdóban zuhanyzási lehetőséggel.

Vendég mosdó



Zárásként pedig egy csésze tea, ismét a fogadó térben.






Nos, megjött a kedvetek egy klassz, lazulós programhoz? Foglaljatok időpontot online, (http://anandathaimasszazs.huvagy ugorjatok be, a Sugár Üzletközpont II. emelétén várnak!





2017. július 11., kedd

Mini fürdőszoba felújítás




Egy apró fürdőszoba felújítási tervein dolgozom éppen. Orsi, nagyon előrelátó volt, már május elején felkért a tervezésre, és időpontokat egyeztetett a kivitelezőkkel augusztusra.

A felmérés alkalmával megbeszéltük az elképzeléseket, ez után elkészítettem az alaprajzi vázlattervet.

Az elrendezésen nem változtattam, "csak" a régi wc tartály helyett extra keskeny falba süllyesztett tartályt javasoltam, és a zuhanytálca megszüntetését, helyette padlóba süllyestett zuhanyfolyókát.

Reményeim szerint ez a "csak" fogja az óriási változást hozni. Ugyanis a beépített tartály fölött helyet nyerünk egy klassz tárolószekrénynek, a zuhanytálca megszüntetésével pedig optikailag növeljük a teret.

Tehát az alaprajz és az "előtte" képek:









Folyamatként, hangulati montázsokon keresztül közelítjük meg azt a stílust, ami a Orsinak igazán bejön.





Orsi a legutóbbit választotta, augusztusban mutatom a végeredményt.




2017. június 12., hétfő




Egyszerűen odavagyok a burjánzó vadszőlőért. A ház falát árnyékban tartja és  forró nyári napokon, a látványa is hűsítő.






2017. május 5., péntek

Babaszoba

Nagyon kedves ismerősöknek dobtam össze babaszoba montázst. 
A zebrano parketta és a beltéri ajtók pácolt színe adottság, ezért nem dolgoztam  már más fa színnel a bútorokon, hogy ne legyen zavaros összhatás.
A tapéta színeiből egyet-egyet kiemelve választottam a függyönyök és a szőnyegek színeit.














2017. május 2., kedd

Koloniális stílus az Ikeából?



Fiatal pár számára próbálom megtalálni azt a hangulatot amire vágynak. A gyarmati stílust kedvelik igazán, annak eleganciáját szeretném a mai életvitelhez, és a városi élettérhez igazítani. A fő karakterjegyeket  tapétán, szőnyeg mintán, kiegészítőn megjelenítve. Bútorokat a klasszikus vonalú, kényelmes, ámde filigrán darabok közül válogattam, ráadásul főleg az IKEA-ból, így még költségkímélőek is. Persze mindegyik montázson szerepel egy-egy igazán különleges darab, ahogy ez elvárható egy látványtervtől.


























2017. március 25., szombat

HOME STAGING, hogyan fogjunk hozzá?





A home staging első és egyben legfontosabb kérdése a mérték. 
Csináljunk egy komplett felújítást eladás előtt? Épp csak rakjunk rendet? Vagy a kettő kombinációja éri meg legjobban? 
A döntéshez azt kell tudnunk, hogy mi az elsődleges cél, az eladás gyorsítása, vagy a lehető legmagasabb ár elérése, valamint azt is tisztáznunk kell, hogy milyen anyagi lehetőségei vannak az eladónak.
Ha ez világossá válik, akkor már könnyű választani az alábbi fokozatok közül.

1. A legegyszerűbb felkészítés. 

Konzultáció az eladás folyamatáról, lomtalanítás, alapos takarítás, enteriőr styling, fotózás, releváns információkat tartalmazó hirdetési szöveg megírása, meghirdetés.  Ezt akkor szoktam javasolni, ha az eladás nagyon sürgős, vagy ha nem áll rendelkezésre befektethető pénz. 

2. Kisebb befektetéssel elvégzett felkészítés.

Ez a leggyakoribb eset, és a legváltozatosabb, hogy  milyen munkát és mennyi anyagi ráfordítást igényel. Az egyszerű függöny cserétől kezdve, a tisztasági festésen át,  a burkolat javításig (esetleg cseréig) sok minden benne lehet, az adott lakásra szabva. Legtöbb esetben a lakás értékének 1-3 %-át érdemes a javítási-felújítási munkákra fordítani ahhoz, hogy jelentősen (10-20%-kal) magasabb értéken keljen el az ingatlan.


3. Teljeskörű felújítás a legmagasabb ár elérése érdekében.

Ezt leginkább ingatlan befektetők választják, hiszen sokrétű hozzáértést, biztos ízlést (vagy lakberendezőt) igényel és megfelelő mennyiségű tőkét. Ugyanis ez esetben az értéknövekedést teljes átalakítással lehet elérni, korszerűbb térszervezéssel, helyiségek funkció váltásával stb., kihozva az adott ingatlanból a lehető legnagyobb benne rejlő potenciált.
Laikusoknak kockázatos, mivel a megtérülés előre csak becsülhető. Komoly hozam a kiváló lokációjú lakásoknál várható.

Az alábbi 23 m2-es garzon előtte-utána képekből kitaláljátok melyik módot választotta a tulajdonos?






Fotó: Révész Zsuzsa


Fotó: Révész Zsuzsa


Fotó: Immo 1 Ingatlan Iroda




A fenti képeken jól látszik, hogy mekkora jelentősége lehet egy függöny cserének. A sötét színű voile függöny nem kicsit fogta vissza a fényt.



Fótó: Révész Zsuzsa



Fotó: Immo 1 Ingatlan Iroda

A sok személyes holmi elpakolásával, (bedobozolásával) a bútorok átrendezésével lényegesen szellősebb könnyedebb lett a tér. Természetes, hogy az otthonunkban nincs folyamatosan katonás rend, azonban ha eladásra kíáljuk a lakást, akkor elengedhetetlen követelmény fotózáskor és az érdeklődők fogadásakor egyaránt.



Fotó: Révész Zsuzsa







Fotó: Immo 1 Ingatlan Iroda

A galériát szinte súlytalanná varázsolta a fehérre festés. Egy napos munka volt, szerintem megérte a fáradságot.




fotó: Révész Zsuzsa 






Fotó: Duna House Ingatlan Iroda


Néha magam is meglapődöm, hogy az ingatlanközvetítők miért nem képzettebbek ezen a téren, hiszen nekik is érdekük, hogy minél magasabb áron és minél rövidebb idő alatt keljen el az ingatlan.
Véleményem szerint érdemesebb a közvetítési díj egy részét a felkészítésre fordítani, a fennmaradó részéből pedig inkább csapjunk egy lakásbúcsúztató bulit baráti tárasággal!