2016. február 29., hétfő

POLGÁRI ALAPOK EGY KIS MID CENTURYVAL FŰSZEREZVE




A kislakás koncepciója amiről írtam korábban, (itt) igen komoly fordulatot vett a megvalósítás folyamán. Már az első terv elkészítésekor  függőben maradt, hogy  teljes berendezés megvalósul-e a korlátozott büdzsé miatt. Ezért a koncepció váltás lényege az volt, hogy bútorfelújítással és más diy munkákkal csökkentsük a költségeket.

Nem volt konkrét, hogy kinek tervezünk, mivel kiadásra szánt ingatlanról volt szó, csak annyi volt biztos, hogy egyedülálló vagy fiatal pár számára.

Egy múlt század elején épült házban, a hosszú évek alatt, sok átalakítás során stílusát vesztett lakást kellett újra szerethetővé, élhetővé tenni a mai igényeknek megfelelően.

A lakás adottságai:
  • 40 m2
  • Egy szoba plusz egy alkóv 
  • 3,5 m belmagasság 
  • Kandalló kályha 


Első lépésként azzal kezdtük, hogy visszaadtuk a stílust:
  • Holker stukkóval
  • A kályha körbeépítésével, ami ettől valódi kandallóvá vált
  • Magas parkettaszegély alkalmazásával
  • A szoba és az alkóv közötti hatalmas ajtókeret felújításával



A térérzetet egyrészt azzal növeltük, hogy a teljes alapterületen egy szintbe hoztuk a burkolatot, továbbá  a szoba és az alkóv között megszüntettük a küszöböt, helyette átfuttattuk a padlóburkolatot.
Ezt követően a térszervezés során az alkóv kis részét leválasztva egy járható gardróbot alakítottunk ki, ami egy vagy két ember szinte összes holmiját képes elnyelni. Ennek köszönhetően nincs szükség súlyos tárolóbútorokra, így könnyedebb, szellősebb maradhat a tér.







A berendezés stílusának a mid century és a polgári keverékét választottuk, néhány valódi diy munkával kiegészítve. A '60-as évekből származik a festéssel felfrissített polcos tároló szekrényke és az újra felfedezett kis klub kanapé.

Csináld magad munkával készült a villanyóra takarására szolgáló kép, a geometrikus szarvasfej és a thonet székek felújítása, valamint a mostanában ismét divatos függő virágtartó is.

Itthon a mid centuryt inkább retrónak nevezzük, ugye így már ismerős?